Okoseszközök használata, okosan
Manapság annyira átszővi a mindennapjainkat az okoseszközök használata és már annyira hozzászoktunk az általuk nyújtotta kényelemhez, hogy a mindennapi létezésünk már elképzelhetetlen nélkülük. Az életünk szinte minden területén használjuk őket a munkában a szórakozásban, az információ szerzésben, a tanulásban a kapcsolatok ápolásában, mindezek tulajdonképpen az életünk.
Elérhetjük a világ túlfelén élő barátainkat, rokonainkat másodpercek alatt és hozzáférhetünk olyan információkhoz néhány kattintással a laptopunkon vagy az okostelefonunkon, amelyek megtalálásához korábban hosszú órákat kellett eltöltenünk a könyvtárban vagy a levéltárban. Ha a lakásunkról szükség volt a tulajdoni lapra, akkor személyesen be kellett mennünk a földhitalba és ott kikérni, most ezt is megoldhatjuk néhány kattintással, otthon a laptopunk mellett.
Az okoseszközeink mindent gyorsabbá tesznek
Minden könnyedén megtudható és bármi könnyedén elérhető. Ennek persze meg kell, hogy fizessük az árát. Ha valamilyen előre nem látható okból az őserdő közepén rekednénk vagy egy lakatlan szigetre sodródnánk nehezen kapcsolna be a túlélésért felelős ösztönünk. Már az is gondot okozna, ha egy teljes napra megvonnánk magunktól az összes napi szinten használt okos eszközt, annyira beleivódott a használatuk az életünkbe. Már minden használati eszközünk okos: az óránk, a telefonunk, a TV-nk.
A változás és az okos eszközök fejlődése olyan szédítő tempóban halad, hogy alig tudjuk követni. A szocializmusban felnővő generációnak nemhogy saját telefonkészüléke, de még vezetékes telefonja sem volt. Most pedig nemcsak beszélgethetünk bárkivel a nap bármely percében, de még láthatjuk is őt, ha szeretnénk. Az óránkon akár azt meg tudjuk nézni merre jár az éppen hazafelé tartó gyerekünk, és biztonságban van-e. A telefonunk nem csupán kapcsolattartásra való, de fotózunk, videó felvételt készítünk vele és persze az internet óriási kincsesbányája is a rendelkezésünkre álla segítségével.
Ha nem a helyén használjuk őket számos hátránnyal járhatnak
Sajnos amennyi az előnye hátrányai is vannak, ha nem a helyén használjuk őket. Ha használunk tabletet, okostelefont, laptopot, olvasót, asztali gépet, okosórát és a mosógépünk, sőt a tűzhelyünk is érintőképernyős akkor marad-e elég idő az emberi kapcsolatok ápolására. A mai fiatalok számára ezeknek az eszközöknek a használata olyan természetes, mint a levegővétel. Ezzel szemben a szülők, nagyszülők néha küzdenek ezzel az izgalmas és színes technikai bőséggel. Nem könnyű követni a változásokat, megtanulni az új kütyük kezelését, gyakran kell segítséget kérni.
A gyerekeket ne engedjük, hogy korlátlanul használják
A gyerekek és az okoseszközök, kényes téma. Mit engedjünk nekik, mennyit és milyen tartalmakhoz férjenek hozzá. Elzárni őket mind ettől nem lehetséges. Ha eltiltjuk lemarad és ez a hiány fallá válik a gyermek és a társai között. Ha engedjük akkor veszélyek is leselkedhetnek rá a homályos online világban. A legjobb, ha együtt tanuljuk, ami nem csupán kellemes közös időtöltést jelenthet, de biztonságot is ad a szülőnek gyermeknek egyaránt.
Az okoseszközöket kellő körültekintéssel érdemes használni, kihasználni a tudását az általa nyújtott előnyöket, de a függőséget, rá utaltságot elkerülve. Néha felnőttként is beszippanthat az online világ és a sok kütyü, ami sötét felhőként eltakarhatja a valóban boldogító dolgokat az életünkben. Túl sokat töltünk el a képernyők előtt az értékes időnkből.
Figyeljünk az arányokra
Túl sokat használjuk ezeket az eszközöket és azok minket. Nem kell elutasítónak lenni mindezzel, mert sok jó dologból is kimaradunk, ha ezt tesszük. Elegendő, ha az arányokra figyelünk. Amikor csak lehet kapcsoljuk ki őket. Meglepő lehet, de amíg nem voltak sem állt meg a világ forgása, mert személyesen is mindent el tudtunk intézni még ha lassabban is forgott a világ kereke. Ami valljuk be talán nem is volt olyan nagy baj.